Vizuális kommunikáció 
Rád optimalizálva.

Hello, Kasza Tamás vagyok Brand & Graphic Designer.
Vállalkozásoknak tervezek arculatot, stratégiára építve.
Tűnj ki a tömegből! 

A design nem csupán látvány, hanem a használhatóság és
az élmény összessége.

Kasza Tamás vagyok tervezőgrafikus.
A budapesti Webler Oktatóstúdió Grafikus szakán végeztem a tanulmányaimat.

Egész kiskorom óta foglalkoztatott a rajzolás, bár mindig megkaptam, hogy előnyösebb lesz a történelem könyv lapozgatása. Így nem is foglalkoztam vele komolyabban csupán hobbi szinten, bár a digitális világ volt a leginkább vonzó számomra. Persze nem mindig volt ez így, az életem során teljesen más irányba sodort a szél ezt megelőzően, de eljött az én életemben is az a pont, hogy rendben, állj! Nem azt csinálom, amit szeretek, így vettem egy nagy levegőt és nekiláttam a tanulmányaimnak, melyet sikeresen elvégeztem és jobb döntést nem is hozhattam volna, mert tényleg azt csinálhatom mostmár, amit szeretek. Ezzel nem csak a saját életem könnyítettem meg, hanem remélhetőleg a Tiedet is!

A célom, hogy minden egyes projekt befejeztével  a megrendelő elégedett legyen és elérjük a vizuális kommunikációval a kívánt hatást. 

Azt gondolom, hogy a grafikának beszélnie kell. Sokszor a szabályokat átkell hágni… nem trendekre alapozva tervezek, mert ezek múlandóak. Minden egyes formának, színnek, betűnek jelentése van és azért vagyok, hogy közös munkával segítsek neked is célba érni!

weboldalra

Legújabb bejegyzésem

Szolgáltatások.

Logó és arculattervezés

Egyedi és időtálló arculatot készítek, amely hitelesen tükrözi vállalkozásod értékeit. A logó nem csupán egy grafika, hanem a márkád alapköve, amely segít kitűnni a versenytársak közül. Gondosan megtervezett arculati elemekkel biztosítom, hogy céged vizuális megjelenése következetes és emlékezetes legyen.

Branding

A branding szolgáltatásaim során olyan átfogó arculati rendszert alkotok, amely valóban képviseli a márkád egyediségét és értékeit. A vizuális elemek, mint a színek, tipográfia és logó, együttesen biztosítják, hogy vállalkozásod hitelesen és megkülönböztethető módon jelenjen meg a piacon. Segítek abban, hogy a márkád minden kommunikációja összhangban legyen, és hosszú távon erősítse a céged imázsát.

Nyomdai anyagok tervezés

Professzionális, nyomdakész anyagokat tervezek, legyen szó szórólapról, plakátról vagy bármilyen kiadványról. Figyelek a precíz kivitelezésre, hogy a végeredmény nemcsak esztétikus, hanem hatékony is legyen.

Digitális grafikai tervezés

Modern, figyelemfelkeltő online anyagokat készítek, amelyek támogatják a márkád megjelenését a digitális térben. Közösségi média grafikák, hirdetések és webes vizuális elemek, amelyek erősítik az online jelenlétedet.

Dekoráció tervezés

Feltűnő vizuális megoldásokat készítek, amelyek erősítik vállalkozásod megjelenését a fizikai térben. Legyen szó céges autódekorációról, roll-up bannerekről, kültéri világító táblákról vagy kirakatfóliázásról, a tervezés során a márkád arculatához igazodva alakítom ki a látványt. Célom, hogy a dekoráció ne csak esztétikus, hanem hatékony és figyelemfelkeltő is legyen.

Esküvői arculattervezés

Személyre szabott esküvői grafikákat készítek, amelyek tökéletesen illeszkednek az esemény hangulatához. Meghívók, ültetőkártyák, menük, köszönőkártyák és teljes arculati elemek, hogy a nagy nap minden részlete harmonikus és elegáns legyen. Igényes tervezéssel segítek megvalósítani az álomesküvő vizuális világát.

Feliratkozás = 10% kedvezmény.

Hírlevél feliratkozás
Év tapasztalap
0 +
Elégedett ügyfél
0 +
Befejezett projekt
0 +

Ők már engem választottak.

Referencia.

Itt is találsz referenciát.

Olvasnivaló.

Építsünk brandet.

Tudok segíteni.

Contact Form Demo (#3)
Scroll to Top